Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

A Margitsziget déli csücskén, az Atlétikai Centrum "a STADION" árnyékán is túl, négy salakos teniszpálya és a szigeti-bejáró aljához tapadó pihenő, a Sziget Klub birodalma. Évtizedes alapokra építve, pont 10 éve, 1996-ban alakult meg a klub. Intézményes alapító a Főváros és annak testületei. Az egyéni közreműködők, a régi és új tagok, és természetesen a megálmodók.

Azért álmodozók, mert mint a mai, úgy az akkori világban is, sportcentrumot létrehozni, azt kijárni, azért harcolni, – a földönjárók szerint csak az álomvilágban lehet.

Az alapítók számára már csak szép emlék a régi, kicsit dohos és agyonfoltozott klubház.

Az új, mindent megőriz (emlékeinket is) a klub múltjából. A teniszpályákat, a bajnokságban mindig jól szereplő csapatot, a gyalogosan érkező sporttársakat és baráti társaságaikat, a zuhanyzós öltözőket, a termálvizes medencébe felszolgált étel és italokat, a napozó teraszt és a kerthelységet, esős időben az étterem adta egyéb élvezeteket.

Az új hozott is. Folyamatos üzemelést fedett pályákkal.

Ez, a használók örömére épült klubház a szigetcsúcs éke lett, és mint elődje, hosszú évtizedekig fogja szolgálni a sportot és a sportkedvelőket.